"Az Unió vonatkozásában gyakorlatilag nincs idebent és odakint. Attól kezdve nincs, hogy én egy európai parlamenti képviselő vagyok, akit a magyar emberek választottak, azért, hogy a magyar érdekeket képviseljem odakint, és a kinti dolgokat mondjam el itthon. Egyfajta kapocs legyek."
(Részlet a Kulcsidő című könyvből, amelyben Csűrös Csilla beszélget Gál Kingával)
2009-ben a Fidesz jelöltjeként immár második alkalommal lettem Európai Parlamenti képviselő, így tagja az Európai Néppárt magyar delegációjának. A delegáció tagjaként továbbra is az állampolgári jogok, és a bel- és igazságügy maradt fő szakmai területem, amely mellett kiemelten tevékenykedem a magyar nemzetpolitika és a határokon túl élő magyar közösségek jogainak megjelenítése és érvényesítése érdekében.
Hogy az évek folyamán sikerült-e befolyásolni azt a kicsiny, elmosódó képet, amit az Unió a magyar nemzeti közösségek létéről, problémáiról és azok megoldásáról látott – válaszom egyértelműen igen. Sikerült-e magyar emberek érdekei mellett az uniós szinten hatékonyan kiállni – erre is igennel válaszolnék. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az unió segítheti érvényesíteni érdekeinket, egy erős Európa bennünket is erősít – de helyettünk nem oldja meg problémáinkat. Azokat a kérdéseket, amelyeket a kormányok nem tudnak helyesen kezelni – ha az állam hajóját, vagy az együtt élő őshonos nemzeti közösségeik jövőképét nem révbe, hanem zátonyra viszi –, azért Európa nem hibáztatható.
Egy fecske nem csinál nyarat – de számos fecske akad közöttünk, akik szívós munkával, vagy éppen csak jóindulattal, vagy empátiával hozzásegítenek a kikelethez. Erről szól a parlamenti munkánk nagy része: a partnerkeresésről, az együttműködésről, az egymás iránt érzett empátiáról bármelyik szegletében élve Európának.
Főbb életrajzi adatok:
Születési hely és idő: Kolozsvár, 1970 szeptember 06.
Végzettség: Jogász
Európai Parlamenti Képviselő (2004-2009, 2009-) a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség részéről az Európai Néppárt Képviselőcsoportjában.
Bizottságok, delegációs tagságok:
- Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, alelnök
- Külügyi Bizottság, póttag
- Emberi Jogi Albizottság, tag
- EP Kisebbségi Munkacsoport, elnök
- Az Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Szerbiával, Montenegróval és Koszovóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség, tag
- Az Indiával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség, póttag
- Az Euronest Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség, póttag
Képzettség:
- Egyetemi jogi diploma az ELTE Állam és Jogtudományi Tanszékén, Budapest,1995 márciusa.
- Szakdiploma nemzetközi összehasonlító emberi jogok területén: „Diplome of the International and Comparative Law of Human Rights', International Institute of Human Rights, Strasbourg, 1993.
- Gimnáziumi érettségi a budapesti Madách Imre Gimnázium angol tagozatán, 1989. Gimnáziumi évek alatt egy felsőfokú (román) és két középfokú (angol, német) nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése 1986, a Magyarországra telepedést követően.
Korábbi szakmai tapasztalat:
- A Magyar Tudományos Akadémia Elnökének főtanácsadója (2003-2004)
- A Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettese (2001-2002)
- A „European Centre for Minority Issues”, európai kisebbségkutató központ tudományos munkatársa mint nemzetközi kisebbségjogász, Flensburg, Németország (1997-2001)
- Tudományos kutató a Teleki László Alapítvány Közép Európai Kutatások Intézetében (1996)
- Szakértő, emberjogi, kisebbségjogi tanácsadó, RMDSZ, Elnöki Kabinet, Bukarest, Románia, (1993-1994)
Nyelvismeret:
Felsőfokú angol, német, román és alapszintű francia.
Családi állapot:
Férjezett és négy gyermek Áron, Gergő, Zsombor és Márton édesanyja.
Publikációk: